Váratlanul és szinte sokkszerűen érte a hír a nyilvánosságot, mely a mai nappal látott világot, miszerint most már No Min Woo is bevonult a kötelező két éves katonai szolgálatára. Min Woo saját maga hozta nyilvánosságra, és erősítette meg eme tényt, méghozzá cége, a My Dreamsys weboldalán, hogy valójában már október végén megkezdte a hivatalos kiképzését, de eddig titokban tartotta. A hírt ettől függetlenül, most is nagyon precízen és diszkréten kezelik, Min Woo ugyanis kijelentette, hogy egyáltalán nem szeretné nagy dobra verni az ügyet, és szeretné ezt az elkövetkező két évét nyugalomban eltölteni, mindenféle külső behatástól mentesen. Sem a pontos helyről, sem a pontos beosztásáról nincsen semmi információ. Sokan nehezen fogadták a hírt és nemtetszésüket is kinyilvánították különféle oldalakon, hangot adván ezzel mérhetetlen sértettségüknek. Leginkább azt sérelmezik, hogy sejtésük sem volt semmiről, hisz a színész még az elmúlt napokban is igencsak aktív volt a szociális médiák felületein, ráadásul köztudott, hogy legújabb japán nyelvű "Gravity" című albuma is alig pár hete látott napvilágot, így mindenki turnét és egyéb közszerepléseket várt tőle, ha már egyszer végre valahára visszatért. Közben pedig kiderült eme "turpisság", így most rengeteg rajongó érezheti magát némileg becsapva. De lássuk be: akármilyen fájó is a tény, Min Woo bizony már a 31. évét tapossa, tehát nem sok választása maradt a kötelező szolgálatra való jelentkezésre, így érthető hogy végre bevonult. Várjuk vissza őt, 2018-ban!